Így emlegették a korabeli újságok 1910-ből Szendrői Török Marianna May grógnőt,  ugyanis ő volt II. Abbas Hilmi (1874-1944) egyiptomi uralkodó felesége.

A grófnő nevelőapja, a telefonközpontot feltaláló Puskás Tivadar révén beutazta egész Európát. Sokoldalú képzést kapott, s nagyon fiatalon, 12 éves korában már újságcikkei jelentek meg. Grazban élt, bátyja pedig Bécsben tanult a Theresianum katonai akadémián. Egy alkalommal amikor meglátogatta testvérét, akkor ismerte meg annak barátját, az akkor még trónörököst Egyiptomból.

Csak egy jóval későbbi találkozás után indult levelezés köztük, amelynek eredményeként a már nős uralkodó Egyiptomba hívta a grófnőt. A szerelemből először titkos, majd hivatalos esküvő lett 1910-ben.

A grófnő a király feleségeként felvette a Djavidan Djanan nevet, amelyet élete végéig megtartott, a sírkövén is ez áll. Áttért a muzulmán hitre is.

Az uralkodócsalád sohasem nézte jószemmel, hogy a király európai nőt vett feleségül. Közvetlensége, közügyekben való aktív részvétele hagyományromboló volt az egyiptomi udvarban. Még azt is megtette, hogy palotaszolgának álcázva részt vett a hivatalos fogadásokon, az ugyanis meg volt tiltva királyi hitveseknek.

A pár egy kémnő cselszövéseinek köszönhetően 1913-ban elvált. A grófnő Berlin majd Bécs után végül Grazban telepedett le.  A Hárem című könyvében írta meg emlékeit.