Argentínában 1886 után kezdődött a nagy bevándorlások korszaka. Elsősorban Olaszországból, Spanyolországból, de más európai országból is érkeztek új hazát keresők. Ma a 40 milliós lakosságból 94-97% európai származású.

A dél-amerikai országban élő magyarok száma kb. 40.000 fő. Magyarországról több hullámban érkeztek bevándorlók Argentínába, kezdve 1875-től az 1956 utáni utolsó nagy hullámmal bezárólag. A 60-as évektől inkább a visszavándorlás jellemző.

Bíró László 1899. szeptember 29-én született Budapesten, s 1939-ben a zsidó törvények miatt vándorolt ki Argentínába. Ott a Magyarországon már elkezdett kísérleteit folytatta, és 1943-ban szabadalmaztatta világraszóló találmányát, a golyóstollat. Az első golyóstollakat Eterpen néven árusították, majd 1957-től a Parker cég kezdte el a forgalmazásukat.

Bíró Lászlónak még több jelentős találmánya volt, pl. a golyós dezodor a golyóstoll elve alapján működik, vagy az automata sebességváltó, amelynek szabdalmát a General Motors vette meg, de nem azért, hogy legyártsa, hanem azért, hogy nehogy más gyártók kezébe kerüljön, és így konkurrense legyen a cég saját kidolgozású sebváltójának.

Azt hiszem, büszkék lehetünk arra, hogy a világ másik felén a feltalálók napját egy magyar tudós születésnapján ünnepelik.