Egész életemben vágytam arra, bárcsak statisztálhatnék egy kosztümös filmben! Kipróbálhatnám, milyen is volt nehéz, fűzős ruhában a mindennapokat élni néhány száz évvel ezelőtt egy módos polgári család tagjaként pl. Itáliában.
Persze, az ember tudja, hogy a vonzó dolgok mellett sokminden volt, amire ma azt mondanánk,”ezt hogy lehet kibírni?”, “de undorító!”, “de jó, hogy a 21. században élünk!”, stb., de ezek mind háttérbe kerülnek, a “tudom, de nem számít” kategóriába.
Nyáron elolvastam Luca Di Fulvio: “A lány, aki megérintette az eget” című regényét, és igazán elmondhatom, hogy engem is nagyon megérintett. A regény a 16. században játszódik Velencében. Az író olyan szemléletesen mutatja be a várost annak lenyűgöző eredetiségével és bűzös kegyetlenségével, hogy sokáig a hatása alatt voltam. Állítom, teljesült a vágyam: ott éltem Velencében a 16. században! Annak minden szépségével és kellemetlenségével.
A szépséget ma is megcsodálhatjuk szerencsére, az maradandó. A kellemetlenségek nagy részét a fejlődés és a modernizáció megoldotta.
A regény hatására az addig a “tudom, de nem számít” kategória tartalma nagyon is élő lett, és már nem annyira vágyom vissza azokba a századokba, még akkor sem, ha hercegkisasszony lennék.
Sosem voltam boldogabb amiatt, hogy a 21. században élek, mint miután elolvastam ezt a remekművet. Tényleg értékelem azt, hogy van szennyvízelvezetés, légkondi, közbiztonság, mosógép, hogy mindennap zuhanyozhatunk, csapból vizet ihatunk, autóval, repülővel utazhatunk, és még sokáig lehetne sorolni.
Érdekes lenne látni, hogy egy időgép által a 16. századból idecsöppent ember milyennek látná a mi életünket, és mennyi idő alatt tanulna bele?
