reblog

Amikor Mindon burmai király 1878-ban meghalt, 48 fiú- és 62 lánygyermeket hagyott árván. Három feleség és számos ágyas hozta létre ezt a nagycsaládot. Persze, a király halála után megindult a harc a hatalomért. Hogy az arisztokrácia biztosítsa az általa kiválasztott herceg személyében az utód hatalmát a potenciális lázadók ellen, a herceg 31 fiú- és 9 lánytestvérét kivégezték. Hogy hogyan? Elefántokkal agyontapostatták őket!

Királyok, uralkodók esetében a sok szerető  és ágyas nem meglepő, általános jelenség volt, s a többnejűség ma is jellemzője bizonyos kultúráknak.

Bár Kína nem tartozik ezen kultúrákhoz, mégis a Dongguan nevű városban egy hasonló jelenség ütötte fel a fejét: az országos helyzettel ellentétben olyan túlarányban vannak a lányok, hogy a legtöbb fiúnak/férfinek 2-3 barátnője is van egyszerre. Hogy hogy viselik ezt a helyzetet a hölgyek? Különbözőképpen: van, aki úgy tesz, mintha nem tudná, van, aki “nyíltan” tudja, de mindegyikőjük inkább elfogadja ezt, minthogy egyedül legyen. Van olyan is, ahol a lányok jól megértik egymást, együtt múlatják az időt hármasban, négyesben.

A világ más pontjain viszont ellentétesen alakulnak a viszonyok. Indiában például férfi “túlnépesedés” alakult ki. Itt, mivel a fiúgyermekeknek “nagyobb értéke” van, “szabályozzák” a születéseket, s egyre nő a meg nem született lányok száma, amely folyamat egy egyre erősödő vetélkedést eredményez a házasulandó férfiak között.

Hasonló a helyzet Alaszkában, ahol lasszó helyett halászhálóval fogják a hölgyeket: vállakozó kedvű nőkből álló csoportokat szállítanak oda ismeretség céljából, hátha sikerül javítani a férfi-nő arányt.

Ezen utóbb említett példák potenciális poliandria, azaz  többférjűségi zónák.                                           

Vajon mit szólnának egy ilyen felálláshoz az európai férfiak?  … Beléjük máximum a poligamia van kódolva. Ezért is lehet az, hogy egy nyugat-európai kultúrában nevelkedett kedves barátunk, aki már elég jól töri a magyart, talán a tudatalattija által vezérelve a sokféleség helyett rendszeresen SOKFELESÈGről beszél? :)

A minap egy amerikai matematika tanár cikkét olvastam, amelyben egy finnországi iskolában tett "kalandozásairól" számolt be, levonva következtetését: "a kevesebb több".
Miután elolvastam a cikket, lelkükre kötöttem középiskolás gyerekeimnek, hogy ha felnőnek, FELTÉTLENÜL Finnországba kell költözniük, ha boldog iskoláséveket akarnak szerezni gyermekeiknek. Érdeklődésükre közösen is elolvastuk a tanár úr tapasztalatait. A végén a lányom már oda is képzelte magát tollkabátban Finnországba, amint szánkón húzza két gyermekét az iskolába, akik már alig várják, hogy odaérjenek.
Az egész cikkben az volt a legelgondolkodtatóbb, hogy a nevelés-oktatás kérdését a finnek egy egészen más oldalról közelítik meg, mint a legtöbb európai ország, vagy mint kiderült, az Egyesült Államok is. Más a kiindulás és más a cél: kevesebbel többet elérni.
A legalapvetőbb eltérés abban rejlik, hogy a tanítói-tanári munka az egyik legnagyobb presztízzsel bíró hivatás: a jelentkezők 10%-a kerül csak be a képzésre, és nemcsak a tanulmányi eredményekben kell kimagaslónak lenniük, hanem a jelentkezőknek különböző alkalmassági vizsgákon, intejúkon kell átesniük, amelynek során megvizsgálják, hogy az egyén SZEMÉLYISÉGE IS (!) alkalmas-e arra, hogy gyerekeket oktasson-neveljen.
A szigorú válogatás és a kitűnő képzés eredménye, hogy a szülők bíznak a pedagógusokban, abban, hogy a gyermekeiket megfelelőképp felkészítik az életre: naponta 3-4 db 75 perces témablokkokkal (közben szünetekkel), 9 órás iskolakezdéssel (mert a reggeli alvás nagyon fontos), max. fél órát igénybevevő házi feladatokkal, tesztek kiiktatásával (stressz elkerülése végett), max. 20 fős osztálylétszámmal, de intenzív, koncentrált tanórai munkával.
Hogy a módszer beválik, azt a nemzetközi PISA tesztek eredményei mutatják, amelyekben Finnország rendszeresen élen jár.
Miután férjem meghallgatta lelkendezésünket, valamint sajnálkozásunkat afelett, hogy nem Finnországba születtünk, a maga racionális, két lábbal a földön állva megjegyezte: hát, igen, csak a finneknek kb. 3-szor annyi az egy főre jutó GDP-je, mint a magyaroknak, és fele annyian vannak. Tehát nem nehéz max. 20 fős osztályokat kialakítani, modern eszközöket, feltételeket biztosítani, és anyagilag is jól megbecsülni a pedagógusokat, akiknek minden bizonnyal több kedvük és inspirációjuk támad a magas szintű, ösztönző feltételek által, hogy kidolgozzanak új technikákat alkalmazó óraterveket, hogy egyedi, személyre szabott oktatást biztosítsanak a tanulóknak.
Kevesebb iskolai idő, kevesebb házi feladat, kevesebb tanár, kevesebb tananyag, kevesebb gyerek egy osztályban, 0 teszt, de az eredmény TÖBB: jobb eredmények a nemzetközi felmérésekben, több minőségi idő, több szabadidő, pihenés, több lehetőség a tanultak megemésztésére és nem utolsó sorban több élvezet a tanulásban.