Boldogságórákon vehetnek részt azok a gyerekek, akik oktatási intézményei beneveztek a programba. Már több, mint 300 iskola vette fel tantervébe azt a szándékot és igyekezetet, hogy egyre boldogabb generációkat léptessenek az ÉLET-be, ill. fejlettebb készségekkel lássák el őket problémáik megoldására, amelyek akár párkapcsolatiak, akár munkahelyiek, s ezzel elégedettségi szintjük növekedjék.
Miért merült fel ez az igény? Újabban rengeteg cikk foglalkozik az oktatási rendszer átalakításának egyre sürgetőbb szükségességével. A gyerekek túlterheltsége, az iskolai stressz, az irreális mennyiségű tananyag besulykolásának teljesítendősége napi témává lépett elő. Nem beszélve azokról, az előbbinél még súlyosabb problémákról, amelyek a mai fiatalokat fenyegetik drog és alkohol formájában, de fontos probléma az iskolai bullying és a gyerekek érzelmi “elhanyagoltsága”is.
A “Boldogságórák” programot nagyszerű kezdeményezésnek tartom amiatt, hogy felismerték, valamit tenni kell azért, hogy a gyerekek, tehát az új generációk megtanulják a pozitív gondolkodást, azt, hogy meg kell látni mindenben a jót, hogy a mások segítése, elfogadása, tisztelete boldogabbá tesz. Mert amint azt mindannyian tudjuk, az optimizmus nem a magyarok erőssége…
Lehet, hogy a boldogság oktatása kicsit erőltetettnek tűnik, mégis pozitívan értékelhető. Ha tényleg beválik, meg lehet fordítani egy irányt, hiszen ezek a gyerekek ezt a szemléletmódot fogják továbbvinni és továbbadni.
Persze, az ideális az lenne, ha egy olyan mértékű oktatási reform valósulna meg módszertani újításokkal, amelyben a személyiségfejlesztés beépülne az iskolai mindennapokba és nem heti egy órában kellene “tanulni a boldogságot”. Van példa erre, a mostanában sokat emlegetett finn rendszer, ahol a “boldogsághoz” szükséges faktorokat a gyerekek magukba szívják szinte észrevétlenül.
Jó lenne körbenézni, és példát venni… Jó lenne valami olyat, valami jót, egészet és működőt létrehozni, amit aztán utána nem kell toldozgatni-foldozgatni “boldogságórákkal”…
