Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Kuba és az internet

Amióta Kubában létrehoztak az ország 35 különböző pontján nyilvános wifi hozzáférést, a kubaiak az utcán élik társadalmi életüket. Ez nem is lenne meglepő, csakhogy most ezt nem egymással teszik, hanem külhonban élő rokonaikkal, barátaikkal.

Hasonló a kép, mint nálunk a metrón: rengeteg ember együtt, de senki nem a másikkal beszélget, hanem mindenki a képernyőjét bújja. Ugyanez zajlik Kubában, csak az emberek a wifi hozzáféréssel rendelkező tereken gyűlnek össze, leülnek a földre, és hátukat a falnak támasztva csetelnek vagy skype-olnak. Olyan családtagokat, barátokat látnak viszont, akik évek óta elhagyták a szigetet, s azóta csak telefonon tudtak kapcsolatot tartani.

A beszélgetések többször megszakadnak, hiszen az internet még nem a leggyorsabb és a legjobb színvonalú, nem bírja ezt a terhelést sem, de az emberek nem bánják, nem bosszankodnak… BOLDOGOK! (Újabb példája annak, hogy minden relatív…)

Repkednek az éterben a szebbnél szebb vallomások, rácsodálkoznak a nemrég született unokahúgra, a nagyra nőtt tesóra, a nagyi megsokasodott ráncaira, az “együttlét” hihetetlen pillanataira.

Sokan jelentős távolságokat tesznek meg azért, hogy egy-egy ilyen ponthoz eljussanak. Bár a szolgáltatás ára (kb. 2 USD/óra) még a lakosság nagy része számára nem elérhető, de olcsóbb, mint a külföldi telefonhívás.

A folyamat elindult. Remélhetőleg lesz folytatás, annál is inkább, mivel az amerikai gazdasági jelenlét alapfeltétele egy széleskörű, magasszintű internet megléte.

Felmerül a kérdés azonban, bízhatunk-e egy valódi nyitásban akkor, amikor emberi jogi aktivistákat rendszeresen tartóztatnak le, amikor a szólás és a vélemény nyilvánítás szabadsága nem ismert fogalmak a kubaiak szótárában…?

 

Tovább

Az első hivatalos Fukushima-beteg

 

Először ismert el a japán kormány egy rákos megbetegedést a 2011-es Fukushima-katasztrófa következményeként. A leukémiában szenvedő 41 éves férfi 2012-2013 között volt az atomerőmű dolgozója. A vizsgálatok megállapították annak a valószínűségét, hogy a betegség azalatt az idő alatt alakult és fejlődött ki, mialatt részt vett az erőmű tisztítási munkálataiban. Kb. 45.000-en végeztek ilyen munkálatokat a földrengés után, s csaknem felüket veszélyesnek minősíthető sugárzás ért. Ez az első eset, hogy a hatóságok elismerték a kapcsolatot a nukleáris katasztrófa és egy rákos megbetegedés között. A kormány kijelentette, hogy támogatásban részesíti a dolgozót, amely fedezi orvosi költségeit és a kieső jövedelmeit.  A közvéleményt hidegzuhanyként érte a hír főleg azok után, hogy a lakosság éles kritikái mellett sorra nyílnak új reaktorok az országban.

Több, mint 4 év eltelte után még mindig folynak a “sugárzástalanítási” munkálatok, amelyre a japán kormány eddig több, mint 15 milliárd dollárt költött. A környék még mindig jelentősen szennyezett, a talaj, a fák levelei…és még mindig kutatnak áldozatok után…

 

 

Tovább

World Press fotók

A rengeteg megrázó fotó közül volt egy, amely különösen megragadott: amikor egy anya Iránban megbocsátott fia gyilkosának…

Elgondolkodtató a felvétel: az iszlám vallásjog szerint az áldozat családjának részt kell venni a gyilkos büntetésében, jelen esetben a szülőknek kellett volna kihúzni a széket az elítélt lába alól. A képen szereplő anya fájdalma ellenére nem volt képes ezt megtenni. Nem a szemet szemért elv, a bosszú vezérelte, hanem civilizált jogállami és keresztényi módon viselkedett. Egy olyan államban, ahol a világon Kína után a legtöbb kivégzés zajlik évente, sok közülük nyilvánosan.

Ez az anya képviselte azt az álláspontot, amelyet a halálbüntetést megszüntetők, ill. annak eléréséért harcolók is vallanak: nem lehet az élettől senkit megfosztani. Ahogy persze a gyilkosok sem tehetnék, de a jogalkotók szerint a gyilkosságoknak csak elenyésző része előre kitervelt, a halálbüntetés viszont azt sugallja, hogy az erőszak legális. Szakértők szerint eddig azt sem sikerült bizonyítani, hogy a halálbüntetésnek elrettentő, visszatartó hatása lenne pontosan a gyilkosságok jellegéből adódóan, miszerint azok túlnyomó többségét hirtelen felindulásból követik el, előzetes meditáció nélkül.

A kiállítás képeinek többsége valamint a korábbi évek nyerteseinek mindegyike valamilyen szenvedést feldolgozó kép. Mélységesen lehangoló ilyen koncentráltan látni a világban zajló nyomorúságokat, de meg kell nézni, látni kell, el kell rajta gondolkodni… Legalább ezzel tartozunk azoknak, akik átélői ezeknek a szenvedéseknek.

Jó lenne egy Happy World Press Photo kiállítás, amely az élet boldog pillanatainak a bemutatója lenne. Mert olyanok is vannak…

 

Tovább
12
»
0 db

vilagjarok12

blogavatar

Pillanataképek a világból...

Utolsó kommentek